Bizony mondom néked, Te magad vagy, ki elválasztod magad tőlem. Nehezteltek azokra, akik őszintén kinyilatkoztatják akaratomat?
Azt hiszitek olyan könnyű felkelni írásra néhány óra alvás után? Vagy minden tevékenységet abbahagyva azonnal írni?
Átadni magát a Szent Akaratnak, nos, az a legnehezebb az ego centrumának.
Bizony mondom néked, bármikor megszólalhatok számodra is. Kerestem is már a lehetőséget, hogy szóljak, megszólítsalak, de nem hallgattál rám, mert nem akarod meghallani az igazságot. Kéred tőlem, aztán nem fogadod. Tedd a telefon vonalat hívhatóvá.
Tedd magad befogadóvá. Akkor meghallod, mit Veled is közölni fogok. Legyél őszinte velem. Akkor mered majd a csipeket használni a kis telefonhoz.
Bizony mondom neked, áldás van mindenben, a lehetőség áthatol a rétegeken. Hát ne torlaszold el a kutat. Mert én semmit sem teszek akaratod ellenére. Amíg nem a jó számot tárcsázod, addig nem tudunk kommunikálni.
Szeretsz odamondogatni. Kicsit megsimogatni, aztán egyet marni, csak úgy jó szándékból. Amit mással teszel, azt magaddal teszed.
Ha nem tennél semmit akkor sem, ha megköveznének, vagy keresztre feszítenének, és azt mondanád: nem akarom őket bántani; akkor az egység ellen nem vétkeznél. Áldást vinnél életedre akkor is, ha először kinevetnének érte.
Látni kell a Nagy Embert, akinek nem a pillanatnyi győzelem kell, hanem tudja, hosszú távú, magasabb egység, amit szolgál. És mikor nem vág vissza, azt érzed, lenéz téged? Az egod megint felkapja a fejét, ki akarja igazítani az eseményeket. De neked nem kell senkit terelned, mert az Ő szemüvegén keresztül Te nem látsz.
Őszinteség a legnagyobb tisztesség. Ha minden őszinte, tiszta, igaz szóra hallgatnátok, fejlődésetek tízszeresére felgyorsulna. De már itt kezdődik, hogy Én is mást értek fejlődésen és Te is mást értesz alatta.
Mit jelent Isten szerint fejlődni?
Ti a fejlődést azzal méritek, hány könyvet olvastatok. De hiába olvastatok sok könyvet, ha még mindig a fejetekből értelmezitek, és nem a szívetekből, addig nem érthetitek azokat. Vágytok a csodákra, de ha valaki megtapasztalja azokat, nem hisztek neki. Vagyonban méritek a fejlődést, és tanfolyamok, oklevelek mennyiségében, diplomák számában. Ezektől azt várjátok, hogy ha többek lesztek, majd irányíthattok valakiket.
Mikor küldök éntelen embereket, küldötteket, hogy segítsenek titeket eljuttatni hozzám, és azt mondják nektek, hogy le kell rombolnod magadban mindazt, amit felépítettél, megrémülsz. Azt várod, hogy majd ha jó sokat dolgozol érte, akkor majd a világ a lábaid elé omlik. Erre közlik veled, hogy neked kell a világ lába elé térdelned és megmosnod a lábát ahhoz, hogy velem legyél. Jézus megtette sokszor.
Nem látod azt, hogy akiket kiküldök, hogy álljanak a világ elé, nem magukért teszik, hanem érted.
Csodálkozol, honnan van annyi bátorsága, hogy az mondja, meggyógyít téged. Tőlem van bátorsága. Így tudok hozzád eljutni. Soha nem tudhatod, melyik ,,bajod” miért van, és mire lesz jó.
Az éjszakai diktálásra készen álló állapot már nem a rohanó emberéé. Ez már a nyitottság, teljes odaadás állapota. Minden sejt hall, nem csak a fül. Mikor Én beszélek, csak a nyitott sejtek fogják fel. Milliárdnyian egyszerre rezdülnek. Mikor szólok, nem ismétlem el. Mindenki, aki engem hall és őriz magában, egész testében velem lüktet, rezeg, boldog állapotban. Nem is jó szó. Nincs rá jó szó. Szép állapotban. Ő már feladta énjét. Látnod kell azt, aki látja benned az istenit. Látnod kell azt, aki rád talál. Nézd meg, mi van a sorok közt. Ne a sorokat olvasd, hanem nézd meg, mi van a sorok közt. Ott van a lényeg. Én mindenkivel kommunikálok, aki a sorok közt hajlandó olvasni. Te már ilyen vagy, ha eddig elolvastad az üzenetet. A legörömtelibb dolog megérezni azt, ami nem látható, de nyilvánvaló.
Ha létrejön az egység
Az egységélményben öntudat van, méltóság van. Egyben alázat és a legteljesebb nyitottság, szeretet, de a szeretetnek egy magasabb szintje, nem emberi értelem szerint való. A teljes elfogadás állapota, mikor a lélek táncol, olvad minden együtt, megnyílik a tér is. Az összhang csodálatos. Látni lehet a lényeket, az örömöt a térben. Az idő is más dimenzióra vált. Egyszerre ritkul és sűrűsödik minden körül, s belül. A pillanat tartalmazza az összes anyagot, az összes elemet, minden tudást, minden tapasztalást, ami ,,Vagyok”. Ez a szeretet.
Ez felfoghatatlan a dualista ember számára, pedig aki jelen van, az így él minden pillanatban. És nem fog emberi elvárás szerint cselekedni és beszélni. Mert másképp lát, másként érzékel, másként beszél, másként Van, mint az emberek. Ha lágyan szól, az emberek legyintenek. Ha szigorúan szól, akkor gyanakodnak.
Az igazi tanítót középpontjáról ismered meg. Arról, hogy nyugodt, csöndes, békés. Nem sajnál és nem bírál. Megfigyel és nem minősít, mert tudja, hogy a földön mindennel valami célom van, és az események iránya adja a véletleneket, a hatásokat. Tudja, hogy nincs jó és nincs rossz.
Áldást lát mindenben.
Csillagok vagytok, virágok vagytok, ébredjetek!
Minden kezdet egy. Minden sejt azonos, amikor útjára indul. A világegyetemet ugyan úgy egy sejtből teremtettem, mint téged. Ebből keletkezik azonosságod, azonosságunk.
Virág – Világ, micsoda csodálatos egybehangzás és azonosság! Áldott magyar nyelv... A világ benne van egy virágban. Az egész világ. Következik ebből, hogy Én is virág vagyok - Isten is egy virág -, és minden ember, Te is egy virág vagy. Vagyis minden benne van egyetlen virágban, mely tökéletes, és mégis más-más külsővel jelenik meg. Más színnel; egy-másik magasra nő, némelyik kicsire, és mind gyönyörű egytől egyig, és tökéletes. Van virág, melynek gyógyhatásai vannak, és néha tövises a virág, mégis csodásan gyönyörű. Szirmai és bibéi, porzói megfelelnek az univerzum törvényinek, a számmisztikának, a bonyolult programnak, mely alkotta a világegyetemet.
Mától tekints tehát magadra úgy, ahogy egy virágra tekintesz. Szemléld, illatozd, lásd meg minden szépségedet. Lásd meg csodáidat. Ha így nézel magadra, akkor tökéletességed fogod látni.
Látszani fog számodra, hogy a virágod szirmai csodás harmóniában vannak. Csak úgy vannak. Nem törekszenek semmire, csak léteznek. Tudják, hogy a bennük lévő program megvalósul. Nincs erőlködés, nincs akarás, nincs semmi feszülés, csak engedelmeskedik a törvénynek. Csodálatra méltó egy virág bölcsessége, tökéletessége.
Egy tökéletes világkép. Minden a mindenben. Akkor fogod megélni a tökéletes egészséget, tökéletes boldogságot, a művészetet, a tisztánlátást, ha elfogadod, mi van, mi vagy.
Az összes világ bennem van. Ami neked kellemetlen lenne, azt rossznak nevezed. Pedig minden megnyilvánulás egy távolabbi terv megvalósulását segíti. Akkor is, ha a Te életedet érinti, akkor is, ha másét. Ezért ne ítélkezz, mert nem tudhatod, mi a tervem veled, vagy másik emberrel, vagy a munkáddal, otthonoddal, képességeiddel. Lásd egynek a folyamatot. Lásd a valóságot és fogadd el így.
Így látja Isten az Életet és a Világot
Fogadd el minden tulajdonságodat. Te vagy a tökéletesség megnyilvánulása akkor is, ha kritikák érnek, vagy nem teljesítettél éppen emberi értelemben tökéletesen.
Fenntarthatod a változás jogát. Bármikor irányt válthatsz, hogy teljesen mást higgy, mást higgy a dolgokról és másként éld meg a folyamatokat. Ember leszel akkor is, sőt... már a kör közelebb visz a középpontodhoz.
Spirális energiában vagy. Haladhatsz a kör szélétől a spirál mentén, így is közelebb kerülsz valódi valódhoz. Így több időbe telik, de van lehetőséged megélni a Mindent. Minden jót és általad rossznak érzékelt dolgot.
(A sűrűbb foltok az emberek által rossznak nevezett dolgok.)
Vagy így: a mesterek már ezt teszik. Tudatosan be tudnak menni a középpontba. Ha így szeretnél eljutni a középpontba, akkor hátrafelé kell menned. Indulj el befelé. Hátra kell lépned. Addig menj hátra, amíg nem érzed, hogy az energia áramlik. Ez a művelet egy tisztulást is elindít. Érezhetsz belül egy sűrűsödő érzést is.
Ha így szeretnél
eljutni a közép-
pontba, akkor
hátrafelé kell
menned.
Ezek a folyamatok határozzák meg és vezetik le az élet számtalan eseményét a világegyetemben. A tudat kialakításának és a rendbehozásának következménye az, hogy egyenesen be tudsz menni a középpontodba, és egyenesen ki tudsz jönni belőle.
Így látja Isten az életet.
Így látja Isten a világot