Áldott, gyönyörű élet!
Áldás, Áldás, Áldás!
Áldott, gyönyörű lét!
Áldás, Áldás, Áldás!
Áldás fakad minden fű tövén,
Áldás pihen minden virág kelyhén!
Veled vagyok, s küldelek
Láttatni a fényeket,
A csodálatos lényeket,
A mennybéli tényeket,
Amint megy a ,,világ"
A lejtőn lefelé;
A körben kifelé húz mindent,
Egyszer eléri a tányér peremét,
S akkor hull a mélybe
A láthatatlan ,,sötét"!
Kifelé húzva,
Szétzúzva
A közép ígéretét,
Így nem lesz békéd!
Ezért kell, hogy lehullj,
Hogy örökösen tanulj,
S ha egy leckét már megtanultál,
Már azt hitted, mindent tudtál;
Pedig a sok tanulás, a sok kín alatt...
Valami halkan meghasadt,
S elkezdődött egy kis fénylő,
Megpendülő, felzengő hang tanítása,
Boldogságos örömöd kívánsága,
S a pillanat vitte a bánatodat,
Lényed közepében megpillantottál
Egy csillagot, s nem hitted el a szívednek hangját.
Mondd, miért nem hiszel?
Az a kis fénylő csillag mesél tovább, tovább,
Kell hogy még érezd!
Csillagod nem kell, hogy lehulljon,
Kérd meg, hogy csak suttogjon,
Daloljon tovább, tovább;
Kell, hogy meghalld Atyád szavát!
Belső csillagod legyen vezéred tehát!
Miért nem hiszel a szíved hangjának?
A belsődben lévő csodának?
Annyi zengő szó, annyi csilingelő dallam,
Mind-mind feltárul előtted, halkan.
De a világ hangos,
Ezért a hangot nem hallod.
Hamarosan kell döntened,
Hogy a szíved hangját követed,
Mert minden lehulló szikra
Csak egy lapát kínjaidra.
Te magad nyithatod meg a kapukat,
Megváltoztatva szokásaidat.
Meg kell szoknod a figyelmet,
A belső jelenlétet, a kegyelmet.
Ne hallgasd a világ zaját!
Hadd legyen az mellékzaj csupán.
Tudva, hogy a zengő szív a fő,
A legfőbb tanító,
A ringató meséket suttogó,
A lágy dallammal szólító.
Létezésed igaz lesz, s örök,
Ezt adom én neked örökségül.
Veled vagyok, s veled leszek,
Felperzselem a szorongató perceket,
Csak el kell fogadnod,
Hogy azt éld, amire teremtettél,
Hogy az legyél, ami vagy,
Csak velem kell, hogy legyél,
Hogy megtaláld önmagad,
Hogy megismerd önmagad
Szeretetét, szépségét, csodáját,
Hogy meglásd szíved ritmusát.
A ritmus zengi lényeged,
És aztán már soha vége nem lehet,
Zengő – lobogó láng hangja
Csapja a vidám harsogást.
És világgá kiálthatod:
,, A kegyelem rám talált!!! "
S velem leszel mindörökkön örökké akkor már!
A ti szerető Atyátok hangját hallottátok!
Ámen.
Hívlak, gyermekem!
2015.06.30. ©Jacsó Teodóra
Áldás, Áldás, Áldás!
Áldott, gyönyörű lét!
Áldás, Áldás, Áldás!
Áldás fakad minden fű tövén,
Áldás pihen minden virág kelyhén!
Veled vagyok, s küldelek
Láttatni a fényeket,
A csodálatos lényeket,
A mennybéli tényeket,
Amint megy a ,,világ"
A lejtőn lefelé;
A körben kifelé húz mindent,
Egyszer eléri a tányér peremét,
S akkor hull a mélybe
A láthatatlan ,,sötét"!
Kifelé húzva,
Szétzúzva
A közép ígéretét,
Így nem lesz békéd!
Ezért kell, hogy lehullj,
Hogy örökösen tanulj,
S ha egy leckét már megtanultál,
Már azt hitted, mindent tudtál;
Pedig a sok tanulás, a sok kín alatt...
Valami halkan meghasadt,
S elkezdődött egy kis fénylő,
Megpendülő, felzengő hang tanítása,
Boldogságos örömöd kívánsága,
S a pillanat vitte a bánatodat,
Lényed közepében megpillantottál
Egy csillagot, s nem hitted el a szívednek hangját.
Mondd, miért nem hiszel?
Az a kis fénylő csillag mesél tovább, tovább,
Kell hogy még érezd!
Csillagod nem kell, hogy lehulljon,
Kérd meg, hogy csak suttogjon,
Daloljon tovább, tovább;
Kell, hogy meghalld Atyád szavát!
Belső csillagod legyen vezéred tehát!
Miért nem hiszel a szíved hangjának?
A belsődben lévő csodának?
Annyi zengő szó, annyi csilingelő dallam,
Mind-mind feltárul előtted, halkan.
De a világ hangos,
Ezért a hangot nem hallod.
Hamarosan kell döntened,
Hogy a szíved hangját követed,
Mert minden lehulló szikra
Csak egy lapát kínjaidra.
Te magad nyithatod meg a kapukat,
Megváltoztatva szokásaidat.
Meg kell szoknod a figyelmet,
A belső jelenlétet, a kegyelmet.
Ne hallgasd a világ zaját!
Hadd legyen az mellékzaj csupán.
Tudva, hogy a zengő szív a fő,
A legfőbb tanító,
A ringató meséket suttogó,
A lágy dallammal szólító.
Létezésed igaz lesz, s örök,
Ezt adom én neked örökségül.
Veled vagyok, s veled leszek,
Felperzselem a szorongató perceket,
Csak el kell fogadnod,
Hogy azt éld, amire teremtettél,
Hogy az legyél, ami vagy,
Csak velem kell, hogy legyél,
Hogy megtaláld önmagad,
Hogy megismerd önmagad
Szeretetét, szépségét, csodáját,
Hogy meglásd szíved ritmusát.
A ritmus zengi lényeged,
És aztán már soha vége nem lehet,
Zengő – lobogó láng hangja
Csapja a vidám harsogást.
És világgá kiálthatod:
,, A kegyelem rám talált!!! "
S velem leszel mindörökkön örökké akkor már!
A ti szerető Atyátok hangját hallottátok!
Ámen.
Hívlak, gyermekem!
2015.06.30. ©Jacsó Teodóra