
Oly sok idő eltelik, mikor a hívás után végre a feladatot megkapjátok, mire megkapja az, akit Atyám földi létéből felemel. Ebben a hosszú időben csak a hit van, csak az ígéret. Semmi más nem ad örömöt. Az anyagot elengedik, de a szellemit még nem érintik. Hidd el, ez az alázat vonta őt oly közel Atyám szívéhez.
Terád várnak azok a szépségek, kódok, melyek kezei nyomán itt az anyag birodalmában pecsétként neked is megadatnak. Így képviseljük mi a megváltást, gyógyítva a lényeket, beindítva a láthatatlan folyamatot, a transzmutációt, erősítve a hitet.
Látnod kell ezt, gyermek! E kezek felemelnek. Engedd magad kiragadni ebből a létből! Örvendezz ennek a lehetőségnek! Láss tisztán; és sokat mesélünk még, hogy a mesékben lévő kódokkal megnyíljanak tudatod zárjai. Öröm ez nekünk, és várjuk a kapcsolatot veled is.
***
Mikor tanítvánnyá leszel, lassan mindent megértesz majd. Csak a nyitott szív tud befogadni minket. Erőd a hitedben van, és lehetőség nekünk a fejlődésre, a kapcsolatra. Úgy is mindenben változás történik; változtasd ügyeidet velünk együtt a fejlődésed érdekében. Ez az egy út van. Mosolyod és örömöd szent nekünk.
Örülj a létezésnek, a kapcsolatnak, a lehetőségnek, a küldötteknek, kiken keresztül üzeneteinket te is hallhatod! Olvasd a meséinket, s ünnepelj velünk, mert ez oly szép! Mesélünk még, s visszük hírül a világnak örömünket benned, hogy létezésed felemelkedik, s együtt dolgozhatunk az egység élményében, szentül, szépen és szeretetben, mint testvérek.
Oly igazságokat szólok! Higgy nekem, és hívj engem! Várom a hívásodat, erre vágyom, s ha megkapom veled leszek, s el nem hagylak. Bízz bennünk! Sikerünk a te sikered, mindenki sikere, szeretete lesz. A vágyam erre hatalmas benned.
Csak nyisd meg a kapukat, engedd áradni a benned lévő erőt! A szíved legmélyén van, amit keresel. Meg kell nyílnod a Lét számára. A Lét oly szentül óvja a kapcsolatot veled. Álmodja a kódjaidat, miket megadunk neked. Melengeti a szívedet és üdvözli létedet, mikor majd megérkezel hozzánk.
Szent ügyünk érted éljük, virágzunk és szemléljük fejlődésedet. Meséinkkel mondjuk el fejlődésed útját, miket ezek a kezek írnak Atyám szaván, Atyámmal beszélgetve az oltárnál. Oly boldog létben élnek Ők együtt. Csak az anyagi test van itt, hogy továbbadhassa az üzeneteket, hogy megkaphasd a kódokat, és meggyógyulhass teljesen, Hogy megkönnyebbülj te - a létedben -, és érezd egységedet, szeretetedet, hogy kinyílj a kapcsolatra, az örömre és ébredj rá, ki vagy valójában. Le kell ráznod magadról azokat a dolgokat, amik akadályozzák ezt a fejlődést! Örömmel és szeretetben létezz! Olvasd ezeket a meséket. Olvadj a kapcsolatban, mikor veled vagyunk és találkozunk, szeretetünk megnyilvánul.
Mondd el nekünk problémáidat! Mondd el nekünk, mi foglalkoztat! Óvd a gondolataidat a rossztól, szépen gondolkodj! Döntéseid előtt kérdezz engem, hogy legszentebb utat járva hozd meg döntéseid, ne vigyenek el azok az útról, mit Atyám neked szánt.
Ki e sorokat írja, Atyám oldalán szüntelen teremt már Atyámmal együtt, s a Lét tengerén együtt virágoznak Ők, s ez így lesz örökké. Szentelj időt nekem, mit velem töltesz! Szentelj figyelmet nekem, és én neked is meg fogok nyilvánulni szavaimmal. Higgy nekem, mert ha hiszel, akkor - majd mikor meghallod hangomat -, tudni fogod, ki vagyok én, ki oly szépen szól hozzád, s mutatja az utat.
A szent bárányod mindig melletted vagy fölötted van, csak te nem látod. Így haladok én melletted utadon, akkor is, ha te nem figyelsz rám. Bár értenél mindig, mikor szólok hozzád! Léted is megértenéd, ha beszélgetnél velem, s üdvözölnél mikor felébredsz, mikor étkezel, mikor megmosod szemeidet, arcodat. Ott vagyok az étkeidben, ott vagyok a vízben, mit arcodhoz emelsz; s tisztítalak, áldalak mindenekkel téged. Hát így figyelj rám, és így ismerj meg engem, mert én bizony mondom néked, hogy ismerlek téged. Tudom, merre visz az utad, s hogy a mi országunkban mi vár majd, S ha felébredsz - és te is látni fogod ezeket -, akkor ünnepelni fogsz.
Nincs semmi, ami ennél fontosabb lehet, hogy hazaérkezz és velünk legyél. Oly szép és igaz ez. Légy velünk, szeretetünket ismerd meg, mert ha megismered a mi szeretetünket, attól a perctől kezdve fogod igazán tisztelni magad. Olyan szeretettel veszünk körül téged, hogy megismerd léted, hogy szent szavainkkal érintünk téged. A mi örömünk, megbecsülésünk, a mi látásunk hat majd rád, s te is hatsz majd ugyanígy a világra, s olyanná leszel, mint szentjeink, kik egyek Atyámmal, s az Ő oldalán élnek és virulnak.
A szolgálat, mit ez jelent, oly magas szintű, nagy dicsőség vár rád, hidd el. A te dicsőséged a mi dicsőségünk, a te örömöd a mi örömünk. Mindig magasztalni fogunk, mindig megkapod a feladatokat, hogy a Szent Szív oltalmára, velünk létezve, együtt tevékenykedve megtedd, ami részedre felkínált lehetőség a szolgálatra, miközben nagy dicsőségben élsz velünk. Így élünk mi itt a Mennyben, nap mint nap ünnepelve; dicsőítve a Napot, a fellegeket, az Eget, a Holdat, az örömöt, hogy létezik a szép természet mindenekben.
Vegyél rész ebben, fogadd el szentségedet, mi lényeged. Örömünnepek várnak velünk rád. Megélheted szent fényességedet; Atyám felöltöztet, szépségek vesznek körül. Köztünk jársz majd, hidd el! Látomásaid mutatják majd mindezeket, és hinni fogsz nekem. Szeretetem elfogadod, s együtt leszel velem. Kérdezz bármikor, meghallom én, csak bátran szólj!
Keress engem, minket, örömünk nagy lesz, s vár az ünnep mindenekkel. Szent ügyünk így lesz teljes, veled és velem, irgalommá a szívedben. Keresd meg azt a létet, mi örökséged! Atyám létedet vigyázza. Árasztja a kegyelmet. Szeretetében az Oltalom van, s az Oltalom megnyilvánul életedben. Így vagy te vezetve, mikor valami nem sikerül neked, az is érted van, hogy el ne hagyd az utat. Csakis erről van szó, mindig és mindig, hogy haladj az úton, az Úr Útján járj. Ennyit kell tenned, hogy figyeled, mi történik. Oly szent ügyünk! Érted van minden és minden.
Soha nem büntetünk téged. Bírád egyedül a törvény, s te magad. Tudd, hogy amit mással teszel, azt teszed magaddal..., add a kezed és ne tégy önmagad ellen, mert az neked fog fájni..., hanem óvd a Lét minden kis szövetdarabkáját, mely rólad mesél, hiszen ,,Te Vagy". Áldalak szívemből! Őrizz a szavaidban, ki így szól hozzád, oly szépen! Így beszélj te is hát! Tiszteld magad! Így tiszteld magad szavaidban és létedben, s az egység ellen nem vétkezel. Vigyázz erre, áldott, szent gyermek!
Atyádnak Fia
Ez az írás megtalálható Jacsó Teodóra ,,Tükörben a boldogságom" künyvében.