A pillanat tükrében
úgy száll fel most a reményem;
hogy légy velem megint, egységben.
Szentelj figyelmet nekem,
mert ez az én életem!
Oly szép ez, gyermekem!
Csak viruljon a hitem,
oltalmazza a szívem,
mi ott van mindenben!
Így légy te mellettem;
örömben, és üdvben,
létemben, szépségben!
Mesélek én néked
mindig valami szépet,
csak oldd föl a reményed!
... Hogy a szabad létem
viruljon már szépen.
Meséljen a szép természet
mindig valami szépet.
... Mert nekem ez így legyen:
a mesélő szép legyen,
boldog legyen egységben,
örömben és nevetésben,
mindig vidáman, a mesében!
*
Szép tündérlány úgy muzsikál,
hogy a fűszál is kiált már.
Örömében rikkant egyet:
De jó, hogy elhoztad a percet!
Én ezért most megölellek,
téged, kedves kis tündérke.
Legyél velem estére,
s énekelj nekem, fényecske!
Röpülj bele a szívembe!
Szórd be zenéd e kelyhembe!
... Hogy örvendjen a mesék kincse,
hogy velünk van estére!
Szép tubicám!
Szép kisleány!
Viruljon az öröm ám!
... Hogy együtt vagyunk,
s így dalolunk,
muzsikálunk,
polkát járunk.
Aztán pedig szunnyadunk,
szép pázsiton elpihenünk.
Kis virág a mi fészkünk,
puha kis menedékünk.
Vigyázza a létünk,
hogy mindig így meséljünk,
hogy máskor is zenéljünk.
*
A rigódal velünk nyargal.
Meséljük minden tavasszal.
Sok szép ígéretet betartunk,
így lesz szép a holnapunk.
Mindig új feladatot kapunk:
szépítjük a pirkadatot,
megünnepeljük a napot,
hogy velünk ő felragyoghatott.
Szentelj figyelmet a mának,
a szép szemed csillagának,
mert sokan vigyázzák azt,
megünneplik a csodákat,
s a szent boldogságot,
hogy az öröm kivirágzott,
s eljött őrizni a lángot.
Mesélik az álmot,
hogy az öröm száll most.
Kinél van a láng most,
óvja, vigyázza az álmot.
2015. 11. 16. © Jacsó Teodóra
úgy száll fel most a reményem;
hogy légy velem megint, egységben.
Szentelj figyelmet nekem,
mert ez az én életem!
Oly szép ez, gyermekem!
Csak viruljon a hitem,
oltalmazza a szívem,
mi ott van mindenben!
Így légy te mellettem;
örömben, és üdvben,
létemben, szépségben!
Mesélek én néked
mindig valami szépet,
csak oldd föl a reményed!
... Hogy a szabad létem
viruljon már szépen.
Meséljen a szép természet
mindig valami szépet.
... Mert nekem ez így legyen:
a mesélő szép legyen,
boldog legyen egységben,
örömben és nevetésben,
mindig vidáman, a mesében!
*
Szép tündérlány úgy muzsikál,
hogy a fűszál is kiált már.
Örömében rikkant egyet:
De jó, hogy elhoztad a percet!
Én ezért most megölellek,
téged, kedves kis tündérke.
Legyél velem estére,
s énekelj nekem, fényecske!
Röpülj bele a szívembe!
Szórd be zenéd e kelyhembe!
... Hogy örvendjen a mesék kincse,
hogy velünk van estére!
Szép tubicám!
Szép kisleány!
Viruljon az öröm ám!
... Hogy együtt vagyunk,
s így dalolunk,
muzsikálunk,
polkát járunk.
Aztán pedig szunnyadunk,
szép pázsiton elpihenünk.
Kis virág a mi fészkünk,
puha kis menedékünk.
Vigyázza a létünk,
hogy mindig így meséljünk,
hogy máskor is zenéljünk.
*
A rigódal velünk nyargal.
Meséljük minden tavasszal.
Sok szép ígéretet betartunk,
így lesz szép a holnapunk.
Mindig új feladatot kapunk:
szépítjük a pirkadatot,
megünnepeljük a napot,
hogy velünk ő felragyoghatott.
Szentelj figyelmet a mának,
a szép szemed csillagának,
mert sokan vigyázzák azt,
megünneplik a csodákat,
s a szent boldogságot,
hogy az öröm kivirágzott,
s eljött őrizni a lángot.
Mesélik az álmot,
hogy az öröm száll most.
Kinél van a láng most,
óvja, vigyázza az álmot.
2015. 11. 16. © Jacsó Teodóra