De én ember vagyok,
Akkor is, és folyton
Megyek veletek az úton.
Megoldottam már ügyemet,
Így mentek el a fellegek,
S lettek szépek a leanderek.
Kivirultak a tengerek,
Elém hajoltak a hegyek.
Veletek is így lehet,
Csak keressetek engemet!
Velünk van a vigasság,
A szent kegyelem oltalmán,
S a Menny kapuja kitárul,
Lassan minden feltárul:
Virulnak a tengerek,
Elénk térdelnek a hegyek.
Velünk van már a vigasság,
A szép mennyei társaság.
Csak ennyi az egész,
Csak létezz,
És létezz,
Még, és még!
Hogy a rímek hazatérnek,
S jönnek a mennyei lények,
Hogy a csodát megmutassák;
Milyen szép ez a vigasság.
*
Semmi pardon,
Én perdülök sarkon,
Csak mesélek
És zenélek,
Veletek együtt élek.
Szép mesétek
Velem így lesz,
Együtt írjuk át a vidéket,
Hogy a földön
Ne legyen börtön,
S az öröm
Mindent betöltsön!
Szép a Mese vára,
Itt lakik a Mese-mátka.
Szép subája, szép ruhája,
Olyan szép az ő bundája.
Mindene a Mazsolája,
Az ő kedves manócskája.
Hát bizony, tündér lányok és fiúk,
A mesékből nincs kiút.
Elvezetnek vissza, oda,
Ahonnan nem mentél el soha;
Vissza a szíved közepébe,
Ide, erre a szép vidékre...
Ahol hisznek a csodákban,
A mesék birodalmában,
A szép angyali szólamokban,
Az örömben, a mosolyban.
Hát már megint szólamoltam,
Oly szépen daloltam!
Szunnyadjon el a remény,
Veletek létezzek én!
Szép utunkon így megyek én
Ezen a vidéken eléd,
S hozom neked a mesét,
Hogy ami kell, megértsed még.
*
Szép tubicám,
Szép tündérleány,
Tündérfi, vagy akármi ám!
Velem legyél az oltárnál!
Mert haza kell vigyem a mátkát,
Meg kell kapja a kabátját,
A szép, új menyegző ruháját,
Tulipánját, s örömből a jussát.
Muzsikáját elhúzzák,
Szívét, lelkét kitárják,
Megsúgják a gondolatát,
Megölelik, megcsókolják.
Boldogságban fürdetik,
Szeretik és ünneplik,
Elringatják,- úgy vigyázzák
Minden álmát. Ez vár rád!
© Jacsó Teodóra
Akkor is, és folyton
Megyek veletek az úton.
Megoldottam már ügyemet,
Így mentek el a fellegek,
S lettek szépek a leanderek.
Kivirultak a tengerek,
Elém hajoltak a hegyek.
Veletek is így lehet,
Csak keressetek engemet!
Velünk van a vigasság,
A szent kegyelem oltalmán,
S a Menny kapuja kitárul,
Lassan minden feltárul:
Virulnak a tengerek,
Elénk térdelnek a hegyek.
Velünk van már a vigasság,
A szép mennyei társaság.
Csak ennyi az egész,
Csak létezz,
És létezz,
Még, és még!
Hogy a rímek hazatérnek,
S jönnek a mennyei lények,
Hogy a csodát megmutassák;
Milyen szép ez a vigasság.
*
Semmi pardon,
Én perdülök sarkon,
Csak mesélek
És zenélek,
Veletek együtt élek.
Szép mesétek
Velem így lesz,
Együtt írjuk át a vidéket,
Hogy a földön
Ne legyen börtön,
S az öröm
Mindent betöltsön!
Szép a Mese vára,
Itt lakik a Mese-mátka.
Szép subája, szép ruhája,
Olyan szép az ő bundája.
Mindene a Mazsolája,
Az ő kedves manócskája.
Hát bizony, tündér lányok és fiúk,
A mesékből nincs kiút.
Elvezetnek vissza, oda,
Ahonnan nem mentél el soha;
Vissza a szíved közepébe,
Ide, erre a szép vidékre...
Ahol hisznek a csodákban,
A mesék birodalmában,
A szép angyali szólamokban,
Az örömben, a mosolyban.
Hát már megint szólamoltam,
Oly szépen daloltam!
Szunnyadjon el a remény,
Veletek létezzek én!
Szép utunkon így megyek én
Ezen a vidéken eléd,
S hozom neked a mesét,
Hogy ami kell, megértsed még.
*
Szép tubicám,
Szép tündérleány,
Tündérfi, vagy akármi ám!
Velem legyél az oltárnál!
Mert haza kell vigyem a mátkát,
Meg kell kapja a kabátját,
A szép, új menyegző ruháját,
Tulipánját, s örömből a jussát.
Muzsikáját elhúzzák,
Szívét, lelkét kitárják,
Megsúgják a gondolatát,
Megölelik, megcsókolják.
Boldogságban fürdetik,
Szeretik és ünneplik,
Elringatják,- úgy vigyázzák
Minden álmát. Ez vár rád!
© Jacsó Teodóra
