Veletek létezzek én

De én ember vagyok,
Akkor is, és folyton
Megyek veletek az úton.


Megoldottam már ügyemet,
Így mentek el a fellegek,
S lettek szépek a leanderek.

 
Kivirultak a tengerek,
Elém hajoltak a hegyek.
Veletek is így lehet,
Csak keressetek engemet!


Velünk van a vigasság,
A szent kegyelem oltalmán,
S a Menny kapuja kitárul,
Lassan minden feltárul:


Virulnak a tengerek,
Elénk térdelnek a hegyek.
Velünk van már a vigasság,
A szép mennyei társaság.


Csak ennyi az egész,
Csak létezz,
És létezz,
Még, és még!


Hogy a rímek hazatérnek,
S jönnek a mennyei lények,
Hogy a csodát megmutassák;
Milyen szép ez a vigasság.

*
Semmi pardon,
Én perdülök sarkon,
Csak mesélek
És zenélek,

 
Veletek együtt élek.
Szép mesétek
Velem így lesz,
Együtt írjuk át a vidéket,


Hogy a földön
Ne legyen börtön,
S az öröm
Mindent betöltsön!


Szép a Mese vára,
Itt lakik a Mese-mátka.
Szép subája, szép ruhája,
Olyan szép az ő bundája.

 
Mindene a Mazsolája,
Az ő kedves manócskája.
Hát bizony, tündér lányok és fiúk,
A mesékből nincs kiút.


Elvezetnek vissza, oda,
Ahonnan nem mentél el soha;
Vissza a szíved közepébe,
Ide, erre a szép vidékre...


Ahol hisznek a csodákban,
A mesék birodalmában,
A szép angyali szólamokban,
Az örömben, a mosolyban.


Hát már megint szólamoltam,
Oly szépen daloltam!
Szunnyadjon el a remény,
Veletek létezzek én!


Szép utunkon így megyek én
Ezen a vidéken eléd,
S hozom neked a mesét,
Hogy ami kell, megértsed még.

*
Szép tubicám,
Szép tündérleány,
Tündérfi, vagy akármi ám!
Velem legyél az oltárnál!


Mert haza kell vigyem a mátkát,
Meg kell kapja a kabátját,
A szép, új menyegző ruháját,
Tulipánját, s örömből a jussát.


Muzsikáját elhúzzák,
Szívét, lelkét kitárják,
Megsúgják a gondolatát,
Megölelik, megcsókolják.


Boldogságban fürdetik,
Szeretik és ünneplik,
Elringatják,-  úgy vigyázzák
Minden álmát. Ez vár rád!

© Jacsó Teodóra

---