,,Itt vagyok megint.
Írd hát le, szívem, szólamaim!
Csináljunk egy mesét!
Óvd Isten szívét!
Legyen veled a pillanat,
mit a kapcsolat ad.
Írd le hát,
mondom hát:
Azokban a napokban,
mikor a nép osztozott a fájdalomban,
egy szomorú madár szállt az országra.
Szárnyait kitárva magasan az égen,
leszállt a széles vidékre.
Őrzi még a madár az emlékeket;
nem szabad ez a nép,
nem ismeri az eget,
az ég sugarait, a napot,
a hegyek mögött úszó fellegeket.
Ráborult a bú az egész országra;
minden megyére, minden városra.
A lámpások kihunytak, megszűnt a fény…,
a fény, mely éltető erény.
Le kell hogy boruljon a nép,
hogy újra megtalálja a fényt.
Így nem lát a nép,
elfedi a sötétség."
Részlet
2015. 10. 19. © Jacsó Teodóra
Áldott álomból eredő lélekmese
Írd hát le, szívem, szólamaim!
Csináljunk egy mesét!
Óvd Isten szívét!
Legyen veled a pillanat,
mit a kapcsolat ad.
Írd le hát,
mondom hát:
Azokban a napokban,
mikor a nép osztozott a fájdalomban,
egy szomorú madár szállt az országra.
Szárnyait kitárva magasan az égen,
leszállt a széles vidékre.
Őrzi még a madár az emlékeket;
nem szabad ez a nép,
nem ismeri az eget,
az ég sugarait, a napot,
a hegyek mögött úszó fellegeket.
Ráborult a bú az egész országra;
minden megyére, minden városra.
A lámpások kihunytak, megszűnt a fény…,
a fény, mely éltető erény.
Le kell hogy boruljon a nép,
hogy újra megtalálja a fényt.
Így nem lát a nép,
elfedi a sötétség."
Részlet
2015. 10. 19. © Jacsó Teodóra
Áldott álomból eredő lélekmese