Ne aggódjatok ti a holnapon,
mert az én sóhajom,
amint megadom,
megszentel minden napot:
a holnapot, a tegnapot.
TEODÓRA
Ígéreted elhiszem,
s megszentelem iziben.
Velünk legyen a pillanat,
s ringassa el a titkokat!
Őrizem az ígéretem,
s megszentelem a perceket.
Boruljon virágba,
minden, mi van a létnek oltalmára!
A meséket zengem,
és szentül remélem,
hogy velem a fényben,
szent perceimben,
velem van reményem.
El ne hagyjon engem!
Repessen szívemben!
Intézze szép tervem!
Muzsikáljon nékem,
oly szépen zenéljen;
perdüljön táncra a létem,
mert velem van a fényem,
oltalmazza üdvösségem.
ÚR
Ezt kell tenned, gyermekem:
a reményt kérd szüntelen!
Reményed meglesz,
s itt vannak a percek,
meg kell, hogy öleljed.
A létezés ígéretét,
vidd hírül a mesét,
hogy az oltalom
oly boldog, nagyon.
Veled van,
s elhozza holnapra
mindazt,
mire szükséged van.
TEODÓRA
Remélem, hogy így van.
Megszentelem reményem,
így oldódom a fényben.
Szenteljük meg ügyünket!
Szép remény! Segítsd a szívünket,
hogy mindig örömben járjunk,
daloljunk, és muzsikáljunk,
szent, szép szívünk kiviruljon,
örömünk mindig megújuljon.
Szeretetünk fényessége
legyen velünk az üdvösségben,
s a lámpások
és a virágok
nyíljanak ki minden létben,
szemeink szép örömében!
Cikázzanak a napfényben
a fények a szívünkben!
ÚR
Lemezünk oly szépen pörög.
Emlékünk lesz így örök.
Zendüljön föl az ének,
nincs még vége a meséknek.
Mesélek én még sokáig.
Mesélek én még sokat,
hozza el a mosolyodat!
Azért kell velem lenned,
hogy örvendezzenek a percek.
Így örülünk napnyugtakor,
mikor a cica dorombol,
így virulunk hajnalban,
mikor megvirrad a szép nap.
Zengjen a szép fuvolaszó!
Ringatózzon a szép dallam!
Oltalmazza az igaz szó
valahány szép határban!
Őrizzük az igaz kincsünk,
szenteljük meg igaz létünk!
Meséljünk,
regéljünk, reméljünk!
Mindig szentül,
átjárja a szívünk:
a megnyíló örömünk.
Ezért leszünk mi boldogok,
megölelve, amit elhozott.
Ringassa el a holnapot,
oldja fel a szép pirkadatot,
mentse meg a gondolatot,
hogy a gondolat ragyogjon,
szép permete széthulljon,
s ragyogó pici kövei
legyenek a lét szemei.
Így ringatózzon tova a vidéken,
a szeretet permete, ezerarcú létben.
A lét minden síkja
legyen kinyitva!
Üdvözletem élem,
lágyan beborítja a létem
minden piciny térben.
Szentelődjön meg a fényem!
… Mert én ezt elrendeltem,
ezt én megígértem,
ezt, a magyar népnek;
ezt a szépséget.
Minden mélységet
emeljük a fénybe,
hozzuk a szép létbe!
Nem engedjük mélyre.
Ontjuk a szép gondolatot,
megéljük a hódolatot,
hozzuk a titkos kapcsolatot,
ünnepeljük a napot,
mi a népnek új utat adott.
Rá kell lépjen az igaz útra,
ki kell nyíljon a kapcsolatra.
Velem kell, hogy létezzen
örömben, és fényben.
Ezerarcú szellemvilág,
hozza el a létnek titkát,
minden szent imádságot,
boldogságos mennyországot!
Ez az akaratom tehát:
Magyarország!
Virradjon rád
megannyi boldog oltalom,
menj tovább az utadon!
Hozd el a fényt a népednek!
Viruló örömét szívednek!
Add nekik a boldogságot,
mit neked adok:
a legboldogabb imádságot.
Vizsgáld meg a nép szívét!
Öleld meg a nép kezét!
Szívét-lelkét meséiddel,
töltsd meg a sok szeretettel!
Valahány szent, szép dallam
oldódjon föl a dalban,
s vigye hírét a gondolatnak,
ennek a szép kapcsolatnak,
amit az öröm betöltsön!
Ne legyen soha börtön!
Derítsen a lámpásom
új fényt ezen az országon!
Meséljen a madár tánca,
röpüljön bele a világba!
Leplezze le szép sorsod,
utadat, híred, mosolyod!
Szentelődjön meg az ünnep,
s vigye tova az ügyünket:
száz világba!
Száz sóhaj nyomába!
Valahány irgalommal,
szomorúan betakart halommal,
valahány nyomorral,
bánattal, és sóhajjal.
Leplezd le a kínokat,
szenteld meg a titkokat,
leborulva, kegyelemmel,
szemeiddel, tekinteteddel,
irgalmazva az igaznak,
leborulva az áldozatnak.
Áldozz tehát, szép tündérlány,
valahány tiszta fényű oltárt!
El kell mesélned
a népnek,
hogy milyen szépek
ezek a fények!
El kell vidd a gondolatnak:
sugarait a napnak;
derítse szét a világra,
hogy megnyílt a nép a boldogságra.
Aki nem él velem,
nem leli permetem.
De ezt a népet megszentelem.
Legyetek mindig velem!
Oltalmazzon szeretetem!
Vigye a szívetek bennem
a reményeteket, nemzeteteket,
szereteteteket.
Szentelődjetek!
Örvendjetek!
Legyetek szépen
velem egységben!
Leborulva, így indulva az útra…
Oltalommal betakarva,
valahány igaz létben,
így ünnepel a reményem.
Reményem veletek legyen!
Oltalmam ünnepelje szívünket!
Szemeimben könnycsepp.
Meg kell legyen az ünnep!
Veletek, szép nemzetem.
Magyarok! Viruljatok!
Lámpások! Oltalmazzatok!
Madarak! Röpüljetek!
Ünnepek! Örüljetek!
Szenteljetek meg minden felleget!
Viruljanak ki a hegyek!
A sötét fellegek menjenek!
Zengedelmem szüntelen ünneplem,
valahány létben szőve a meséket,
hogy az oltalmam, ahogy megígértem,
megadjam néktek szüntelen.
Ezért kell létezzél a legszentebb fényben,
hogy megértsed minden reményem.
Megünneplem ezt a nemzetet,
szomorúan, áldottan, felemelve.
… Mert e nemzet ünnepe
lesz a jövő ígérete.
Mondd el a népnek, hogy mit teszek érte!
Meséld el szívének, mi a szent szív ígérete!
Egyek legyünk!
Ez kell nekünk!
Ezért élünk,
meg kell legyen ez nékünk.
Lemezem perdül,
arcod felderül.
Rigófüttyös dallal
hozom a hírt szép szólammal.
Létednek minden titka
így legyen velem újra:
valahányszor leborulva,
imádságot mormolva.
Hangsúlyozva a kapcsolatot,
velem szíved együtt dobog.
Szent ügyünk.
Szent szívünk.
Megoltalmazzuk valahány létben,
elringatjuk az üdvösségben.
Letérdelünk,
így mesélünk.
Így élünk mi itt, a létben.
Orcánkon a ragyogó permet.
Meséli a kincseket az ünnepnek,
hogy minden, mit én felemelek,
szent lesz,
s meglesz rajta a kenet.
Borulj hát le, gyermekem!
Még egyszer add meg a szívünknek
a kapcsolatot,
hogy a sóhaj, mi elhagyott,
szépen leborulva
oltalmazza a kódokat,
miket adok teáltalad.
Ezt adom én a népnek.
Ez a legszebb ígéret.
Legyetek a fényben fent!
Szenteljétek meg a mennyt!
Az én szívem veletek legyen egy!
Szemeimnek fénye
boruljon rá a vidékre,
oltalmazza a legszebb létet,
mit csak e perc megígérhet!
Szemed nyíljon ki!
Szíved örüljön,
szálljon, és röpüljön!
Ámen, gyermekem.
A szép kapcsolat meglegyen!
El ne hagyj engem!
Szenteld meg a szívem!
Oltalmára szép népednek
írd meg ezt az ígéretet,
s add hírül a nemzetnek,
hogy veletek van a természet.
Veletek van az ígéret.
Veletek van a kenet.
S a reményt el ne feledd!
Mondd el a népnek,
hogy a remény hogy él!
Hogy élhet szentséget,
hogy hozhat kincseket.
Meg kell ünnepelnetek!
A remény kell nektek.
*
Szép reményünk!
Emeld népünk!
Veled legyen az ügyünk!
Hozd el az ünnepünk!
Rigófüttyös dalával a létnek,
hozd el nekünk az üdvösséget!
Ez a nép legyen szabad,
rendet tartva a kódokban!
*
Legeslegszebb ígéretem
ez legyen, gyermekem!
Veled írom, veled szólom,
veled ontom gondolatom.
Leckéink megírjuk,
elmeséljük szent kínunk,
mikor a rímek születnek
a szívünkben, gyermek.
Ezt kell tenned, s felemellek.
A mennyeknek dicsérete
így lesz velünk az ünnepre,
s szunnyadó örömünk
mindig eljön velünk.
Meg kell, hogy ismerje a létet
a nemzetnek tett ígéret.
A nemzet már várja,
hogy egy hang kikiáltsa.
Ezt a szólamot írd meg, írnokom!
Ez az én legfontosabb kódom.
Most ezt dalolom.
Ezt kell tenned, édes kincsem!
Más vágyam nincsen.
Vidd el nekik ezt a létben!
Ismerjék meg, hova értem!
Veled kell, hogy ünnepeljem
ezer fényét az új nemzetnek.
Leplezd le csak, szívem!
Vidd a hírt iziben!
… S irgalommal betakarva,
megszentelve, oltalmazva
valahány igaz szónak,
szent, szép rigónak
híre megy majd,
s az alkonyat elmondja,
mit is akar a szív titka.
A szent szív remegve,
oltalmazva a mennybe,
ezerszer megszentelve.
Ezt kell tenned, gyermekem!
Hozd el a nép szívét nekem!
A rigódal velünk mesél majd.
Megüzeni a pirkadatnak,
mit mondjon a napsugárnak.
A nap ontja a sugarakat,
kivirítja a gondolatokat.
Égjen a szívünk kapcsolata,
éledjen fel a gondolata!
Varázsolja el a szívünk,
üdvösségünk, és permetünk!
Lemezeink így írják,
megőrzik, és megóvják
ezt a pillanatot,
mit létünk elhozott.
Lengedezzél, permetezzél!
Szórjad szép fényedet:
emberekre, állatokra,
szép nemzetre!
Vidd ki a dicséreted!
Dicsérd a kék eget!
Dicsérd a mennyeket!
Dicsérd az örök fényt!
TEODÓRA
Dicsérem a kék eget.
Dicsérem a mennyeket.
Dicsérem az örök fényt,
s minden igét,
amit a perc elhozott,
oltalmazva e szent szólamot.
ÚR
Lengedezzél, szép szívem!
Nyugodj meg, gyermekem!
Viruljál te bennem!
Legszentebb kenetem
itt él a szívemben:
bemerítve, beterítve,
szépen tele rügyekkel,
megszentelve, fölemelve
… velem létezel.
Ezért van a mi szent kínunk.
Meséinkkel beborítunk,
szórjuk a szent ünnepet
minden létbe be.
Be kell menjen minden létbe
a nép szép ígérete.
Le kell omoljanak a falak,
kitisztuljanak a kutak!
Valahány szép álmod
így megtalálod,
óvatosan lépkedve
valahány szép rügyedre.
Mert a rügyed
a te ügyed.
Ügyelj erre, gyermekem!
Örvendezek én benned.
Kellett ez a kenet,
legyen meg ez neked!
Így, beborítva, mosolyogva,
ringatózva, oltalmazva,
szívedet kinyitva…
TEODÓRA
A legszentebb sugarakat oltalmazva
egy kehely van a szívemben bent,
mi rengeteg apró csillámot rejt.
S sugarak körbeveszik, ragyogtatják,
s ezt érzem a szívemben,
és ezek a pillanatok
csodás szépek nekem.
Tele van kelyhem,
meg van szentelve,
a szívem csordultig,
föl van emelve.
Mit lehet még tennem…
Már nem tudok leborulni sem.
Felemelem fejem.
s érzem a szép természetet,
ahogy körülöttem forogva
permetét szórja
minden elem:
érzem a levegőt,
a tüzet, a vizet,
a földet.
Áldásait az örömnek,
hogy így vagyunk mi egyek.
Mit kell még lelepleznem?
Mit kell még megígérnem?
Kérem!
ÚR
A választ várva,
a szív oltalmára
megadom, kincsem,
az utolsó zsoltárra.
Mesélek még néked
nagyon sokat, gyermek.
Legyél együtt vélem,
oldódjanak a percek!
Meg kell éljed
a szent fényed,
valahányszor így,
együttlétben.
TEODÓRA
Remélem…
ÚR
Kinyíljon a kapcsolatra
minden szép ügyed titka!
Ez az én kenetem.
Úszol és dalolsz,
mesélsz és áldozol.
Leplezd le a bánatot,
amely még szívedben dobog!
Ne engedd a kapcsolatba,
az oltalom betakarja,
s elviszi az irgalom,
tovaperdül szólamom.
Repes szívünk, örvendezünk,
szüntelenül ünnepelünk.
Nem törődünk semmi mással,
csak a boldogsággal,
hogy velünk van az együttlét,
az öröm, a mindenség.
Így ringatlak el;
így üzenve.
Ámen, te kis szépség.
Legyen veled az egység!
Maradjon meg minden létben,
segítsen az együttlétben!
Le kell hulljon még egy fátyol,
ez legyen a mennyországod!
Valódi léted titka
most fogan meg újra.
Ezek a percek szentek.
Le kell térdelj, kincsem:
mert minden szent percben
szórom a permetem.
Leplezd le az ígéretem,
s megkapod létemben,
következő versemben.
2015. 11. 26. © Jacsó Teodóra