Árad a szeretet, árad a kegyelem.
Ki ne lenne játéka a sorsnak?
Látható, a sok minta mint hat ezer korra.
Akinek szavát hallod, mint alkot s teremt...,
különös zengő, tündöklő közepet,
mert a közép veled tart, megtart.
A közép oly dicső, oly szép,
s oly közel van, hogy rétegek
hamarosan föllebbennek.
Ki lehet az, ki megnyitja a kutat,
s láthatóvá válik, a mély szív mit mutat?
Gondolatod ezerfelé leng, kutat...
Ha eljő az idő, az igazság mindent megmutat.
A fényben áldás van, gyönyör, kozmikus tudat.
Tudható, mi a kód: a vigasztaló mely nyugtat.
Kilencnek kell lennie a mindenben a mindennek.
Ez a kód titka, igaza a mennyei tengernek.
A kilencek közös titka: rá kell bízni a Tejútra
az akaratot, a sorsot, a múltat.
Minden látható, hisz eddig is tudtad;
bolyongó lelkek mind hazatérnek.
Megtették a hosszú utat...
Sugara a szívnek semmi mást nem kutat,
csak a jelen pillanat csodáját.
Lángolj hát szív, légy szabad!
Nyisd hát meg a sorsokat!
Le kell győzni múltadat!
Ha majd legyőzöd a halált,
tiéd lesz a határtalan oltalmazás.
Az oltalom zengi lényeged.
Nem kell többé meghalni,
csak létezni, semmi mást.
Bizony mondom tenéked;
egyszerűek s oly szépek a csodák.
A rezonancia megpendíti
szíved ritmusát.
Rá kell lépni a nagy útra!
A nagy útra... ahol
a Nagy Ember a te mestered!
Ezrek állnak itt majd sorba, soha vége nem lehet,
csak pereg, csak pereg a menet;
nincs tülekedés..., szívdobbanás, ...szünet.
Megpihenhetsz az úton, a létezés
nem fut el, s nem csupán versengés.
Azonnal minden feltárul, első a vezeklés.
Vezeklő minden ember a földön,
s mielőtt lejött, vállalta örömmel,
mert a sok milliárd év most pörög le.
Kinyílik, bezárul, álmodik a lét,
álmában csillagok látszanak,
s játszanak a lét ezer fonatával.
Míg egymásba olvad, villan, elolvad,
sodor, ringat, hintázik a lét fonatain,
a sok millió sors mind a lét titkain...
Amikor két inda találkozik,
megérinti szívét, s összefonódik.
Így találkoznak a sorsok,
s lesznek szerelmesek, mert a szívükön
sok csodás dallam megszólal,
s egy ritmusra zeng...
Zengi mindkét szív a csodás dallamot,
ritmusa is megegyezik, kinyitja a szívmagot.
Ám az időspirál is a játékba beleszól.
A két szív, mindkettő tart valahol.
A lélek fejlődésében folyó csoda
így nem mindig adható oda.
Hiába találkozik az indapár,
s bár szívük rezonál, egymásra rátalál,
nem engedi az időspirál.
Hát így van a földi szerelemmel.
S míg az néha itt megtörténik,
amikor ott lesz már mindenki a fényben,
ott a két szív már
tökéletesen rezonál.
Itt van a nagy titok, szép szerelmesek!
Mindkét szív már itt együtt rezeg,
s a csoda már megadható,
s nem szól bele az időspirál.
(A vers a kozmikus tudatból jött, én csak leírtam.)
2015. 01. 23. © Jacsó Teodóra
Kép: Jacsó Teodóra - A lét indái - akvarell
Tükörben a boldogságom
Kegyelem
Ki ne lenne játéka a sorsnak?
Látható, a sok minta mint hat ezer korra.
Akinek szavát hallod, mint alkot s teremt...,
különös zengő, tündöklő közepet,
mert a közép veled tart, megtart.
A közép oly dicső, oly szép,
s oly közel van, hogy rétegek
hamarosan föllebbennek.
Ki lehet az, ki megnyitja a kutat,
s láthatóvá válik, a mély szív mit mutat?
Gondolatod ezerfelé leng, kutat...
Ha eljő az idő, az igazság mindent megmutat.
A fényben áldás van, gyönyör, kozmikus tudat.
Tudható, mi a kód: a vigasztaló mely nyugtat.
Kilencnek kell lennie a mindenben a mindennek.
Ez a kód titka, igaza a mennyei tengernek.
A kilencek közös titka: rá kell bízni a Tejútra
az akaratot, a sorsot, a múltat.
Minden látható, hisz eddig is tudtad;
bolyongó lelkek mind hazatérnek.
Megtették a hosszú utat...
Sugara a szívnek semmi mást nem kutat,
csak a jelen pillanat csodáját.
Lángolj hát szív, légy szabad!
Nyisd hát meg a sorsokat!
Le kell győzni múltadat!
Ha majd legyőzöd a halált,
tiéd lesz a határtalan oltalmazás.
Az oltalom zengi lényeged.
Nem kell többé meghalni,
csak létezni, semmi mást.
Bizony mondom tenéked;
egyszerűek s oly szépek a csodák.
A rezonancia megpendíti
szíved ritmusát.
Rá kell lépni a nagy útra!
A nagy útra... ahol
a Nagy Ember a te mestered!
Ezrek állnak itt majd sorba, soha vége nem lehet,
csak pereg, csak pereg a menet;
nincs tülekedés..., szívdobbanás, ...szünet.
Megpihenhetsz az úton, a létezés
nem fut el, s nem csupán versengés.
Azonnal minden feltárul, első a vezeklés.
Vezeklő minden ember a földön,
s mielőtt lejött, vállalta örömmel,
mert a sok milliárd év most pörög le.
Kinyílik, bezárul, álmodik a lét,
álmában csillagok látszanak,
s játszanak a lét ezer fonatával.
Míg egymásba olvad, villan, elolvad,
sodor, ringat, hintázik a lét fonatain,
a sok millió sors mind a lét titkain...
Amikor két inda találkozik,
megérinti szívét, s összefonódik.
Így találkoznak a sorsok,
s lesznek szerelmesek, mert a szívükön
sok csodás dallam megszólal,
s egy ritmusra zeng...
Zengi mindkét szív a csodás dallamot,
ritmusa is megegyezik, kinyitja a szívmagot.
Ám az időspirál is a játékba beleszól.
A két szív, mindkettő tart valahol.
A lélek fejlődésében folyó csoda
így nem mindig adható oda.
Hiába találkozik az indapár,
s bár szívük rezonál, egymásra rátalál,
nem engedi az időspirál.
Hát így van a földi szerelemmel.
S míg az néha itt megtörténik,
amikor ott lesz már mindenki a fényben,
ott a két szív már
tökéletesen rezonál.
Itt van a nagy titok, szép szerelmesek!
Mindkét szív már itt együtt rezeg,
s a csoda már megadható,
s nem szól bele az időspirál.
(A vers a kozmikus tudatból jött, én csak leírtam.)
2015. 01. 23. © Jacsó Teodóra
Kép: Jacsó Teodóra - A lét indái - akvarell
Tükörben a boldogságom
Kegyelem