Tündérruhába öltöztek a fák,
ontják magukból a tavasz illatát.
A nap örök sugarát
dédelgetik egy életen át.
Dúdolják a lét örök hangjait,
énekelik a nap szép sugarait:
,,Terád vár a pillanat már,
hogy oltalmazd a lét titkait már.
Hogy te légy velünk a szép szóban,
szólamaid igaz valódban.
... S légy áldott a dalokban,
oltalmazva a szavakban!
... Hogy hozd el nekünk a létet,
ünnepeljük a szép vidéket.
Ontjuk magunkból a szép meséket,
ragyogtatjuk az egységed.
Terád várnak a szólamok,
oltalmazzák igaz dalok.
Veled ontjuk az igaz dalt ma,
szentül hiszünk a szép tavaszban.
Így ontjuk az álmot,
így ontjuk a virágot.
Velünk száll a lángod,
nyisd ki az oltárod!
A virágok,
mik megnyilvánulnak most,
így hozzák el a lángot,
mi a szent szívből felkiáltott.
Terád várnak ezek a lángok,
hogy vedd észre már most!
Ezért ontjuk a virágot,
a szép tavaszi álmot:
hogy a rétek mind így szépek,
terád várnak a vidékek,
hogy fedezd fel a lét örömét,
onts magadból még több mesét.
Terád várnak a szólamok,
megolvadnak a szó-magok.
Szentül ontjuk a kapcsolatot,
s a lét még ma felragyog!
Ezért élünk mi oly szépen,
tündökölve, virágok tengerében,
hogy a létet így dicsérjem,
hogy a létet így meséljem.
Virágokkal tudom nektek elmondani,
hogyan lehet ily boldog valaki,
hogy a rügyek így becéznek,
megszentelnek száz szép létet.
Hogy az ígéret velünk lesz,
el nem hagyja a szívünket.
Értünk szól ma ez a hajnal,
hogy a rigófütty tavasszal
nekünk mesél virágokkal,
ontjuk a dalt a szirmokkal.
Terád vár, hogy hozd el szívünk,
hidd el, amit most meséltünk!
Terád vár az álmunk titka,
megszenteli a muzsika,
mit elhoz a pillanat már,
s megszentel ez a zsoltár.
Terád vár a pillanat már,
minden strófa teérted vár,
hogy nyíljon ki a látóhatár,
csillogjon már az a szempár!
Hogy a virágok nyíljanak ma,
terád várva, mosolyogva.
Így éled a létünk titka,
szentül hozza a muzsika
a szent szólamokat már ma.
Velünk oldódik a határban
ez a szép lét a virágban,
szóródik az igaz lángban.
Így szólunk mi az oltalomnak,
így nyílunk ki a dalokkal.
A szent, szép virágok szólnak,
így szentelve igaz valónak.
Így szenteld ma magad a szónak,
szent sugaraiban a jónak,
ringató szép szólamoknak,
ringató szép virágoknak.
Te légy velünk! Ünnepeld a létünk,
hogy megint oly szépet meséltünk,
tündököltünk, és nevettünk,
... veled száll az üzenetünk.
Így ünnepeljük száz kenetünk,
veled él az igaz ügyünk.
Így él a mi üzenetünk,
szentül szép, igaz kenetünk."
2016. 04. 06. © Jacsó Teodóra
ontják magukból a tavasz illatát.
A nap örök sugarát
dédelgetik egy életen át.
Dúdolják a lét örök hangjait,
énekelik a nap szép sugarait:
,,Terád vár a pillanat már,
hogy oltalmazd a lét titkait már.
Hogy te légy velünk a szép szóban,
szólamaid igaz valódban.
... S légy áldott a dalokban,
oltalmazva a szavakban!
... Hogy hozd el nekünk a létet,
ünnepeljük a szép vidéket.
Ontjuk magunkból a szép meséket,
ragyogtatjuk az egységed.
Terád várnak a szólamok,
oltalmazzák igaz dalok.
Veled ontjuk az igaz dalt ma,
szentül hiszünk a szép tavaszban.
Így ontjuk az álmot,
így ontjuk a virágot.
Velünk száll a lángod,
nyisd ki az oltárod!
A virágok,
mik megnyilvánulnak most,
így hozzák el a lángot,
mi a szent szívből felkiáltott.
Terád várnak ezek a lángok,
hogy vedd észre már most!
Ezért ontjuk a virágot,
a szép tavaszi álmot:
hogy a rétek mind így szépek,
terád várnak a vidékek,
hogy fedezd fel a lét örömét,
onts magadból még több mesét.
Terád várnak a szólamok,
megolvadnak a szó-magok.
Szentül ontjuk a kapcsolatot,
s a lét még ma felragyog!
Ezért élünk mi oly szépen,
tündökölve, virágok tengerében,
hogy a létet így dicsérjem,
hogy a létet így meséljem.
Virágokkal tudom nektek elmondani,
hogyan lehet ily boldog valaki,
hogy a rügyek így becéznek,
megszentelnek száz szép létet.
Hogy az ígéret velünk lesz,
el nem hagyja a szívünket.
Értünk szól ma ez a hajnal,
hogy a rigófütty tavasszal
nekünk mesél virágokkal,
ontjuk a dalt a szirmokkal.
Terád vár, hogy hozd el szívünk,
hidd el, amit most meséltünk!
Terád vár az álmunk titka,
megszenteli a muzsika,
mit elhoz a pillanat már,
s megszentel ez a zsoltár.
Terád vár a pillanat már,
minden strófa teérted vár,
hogy nyíljon ki a látóhatár,
csillogjon már az a szempár!
Hogy a virágok nyíljanak ma,
terád várva, mosolyogva.
Így éled a létünk titka,
szentül hozza a muzsika
a szent szólamokat már ma.
Velünk oldódik a határban
ez a szép lét a virágban,
szóródik az igaz lángban.
Így szólunk mi az oltalomnak,
így nyílunk ki a dalokkal.
A szent, szép virágok szólnak,
így szentelve igaz valónak.
Így szenteld ma magad a szónak,
szent sugaraiban a jónak,
ringató szép szólamoknak,
ringató szép virágoknak.
Te légy velünk! Ünnepeld a létünk,
hogy megint oly szépet meséltünk,
tündököltünk, és nevettünk,
... veled száll az üzenetünk.
Így ünnepeljük száz kenetünk,
veled él az igaz ügyünk.
Így él a mi üzenetünk,
szentül szép, igaz kenetünk."
2016. 04. 06. © Jacsó Teodóra