ÚR
Őrizzétek meg a fényt,
s ne legyen szívetek kemény!
Talán itt van a dicséretben
minden, mi kell a kegyelemnek...
S itt van az ősiségben
minden,
mi van a hullámokban.
Veled vagyunk már a nyugalomban.
Így unszolunk:
járj az igaz úton!
S nézd a tükörben,
mindent, mi van a réten:
a réten
sok pipacsok nyílnak.
Unszollak az igaz dalokkal,
hogy légy a fényben.
Itt van minden, mi lényeg.
Légy a dicséretben!
Szomorú sose legyél te,
mert megszentel a fényed.
Légy a dicsértben!
Így unszol a mának titka.
Szomorú sose
legyen a muzsika!
Ez a muzsika igaz legyen!
Unszollak én a szép kegyelemben,
hogy légy velem,
s légy mellettem.
Te légy velem a kegyelemben,
mesemondó mátka,
s a fájdalmadat
elviszem én valahára.
S légy velem te nem sokára,
unszolva, a fényben járva,
hogy légy velünk a dicséretben.
Megszentelem én az igaz kertedet.
Légy velem,
légy mellettem!
Te légy velem unszolva a mában,
légy velem te nem sokára,
mesékkel megáldva!
Légy velem te a jóban,
megszentellek a melódiával.
Te légy velem nem sokára,
unszolva a jóval!
Ébredj fel!
Ébredj fel!
Így ébred a nappal az igaz reggel.
Halleluja.
Szeretlek, szívem.
Istentől van,
isten áldásával.
Szeretlek, szívem.
Keserűséged
elviszem én néked
minden hajnalon,
szívem.
TEODÓRA
Érdemes veled lenni,
Atyám,
mert unszol a nótám,
hogy találj rám.
Unszol a fényem,
hogy találj rám a fényben,
unszol a dicséretem még-és-még,
hogy találj rám, mint nem rég.
ÚR
Így unszol a fény,
s mesélek még száz mesét,
hogy te velem légy,
s neked él még a fény,
hogy bennem légy,
s mesélj még.
Mesélj még-és-még!
Igaz a hit, s él.
Mesél még az igaz sorsod,
mesemondó manókon
meglovagolod a sorsod.
Mesélj még! Mesélj még!
Az igaz hit él.
Így ébredj fel a fényben,
megszentellek az igaz mesékben.
Így ébredj fel a fényben,
s hidd el, itt lesz neked a fényem.
Mesélj még az ügyben,
s hidd el, itt leszek veled az egységben.
Találj rám, mint nem rég!
Őszintén, mint nem rég.
Talán itt lesz a fényben,
mint nem rég,
a szeretet még.
Mesélj még! Mesélj még!
Talán megszentel a fény,
hogy találj rám még,
s az ősiségben
megszentel a fény.
S veled lesz a fény,
a mesélő vidék,
s így unszollak még,
hogy mesélj még.
Talán itt van a rügyekben
minden, mi él.
Mesélj még!
Mesélj még!
Száz mesében száll a nóta,
az igékhez kapcsolódva,
hogy mesélj még,
mesélj még!
S így unszol a fényem,
hogy találj rám a réten,
a mesélő vidéken,
ahol együtt éltem a fénnyel,
mint nem rég,
amikor meséltél még.
Találjon rád a fény!
És meséljen ismét a fény,
találj rám, mint nem rég,
így őrizd a fényt!
S megszentel ismét a rét,
még-és-még,
találj rám ismét,
s őrizd a fényt,
mert szól a hír:
ébredj fel!
Ébredj fel!
Neked szól az igaz reggel,
így unszolva reggel,
s kelj fel!
A mesemondó mátkának
az álma
meg van áldva
a mesékkel valahára.
Így unszol a hajnalban
a császár új ruhája,
mert a meséknek megvan a sztárja,
ébredj fel már valahára!
Így unszol a hajnal,
s mesélünk minden tavasszal,
s így unszol a mának új ruhája.
Ébredj fel nem sokára,
s itt legyen már a párja
a mának nem sokára!
A mesének párja sosincsen,
ébredj fel az igaz réten!
Ébredj föl minden reggel,
a mesékkel kelj fel,
,,és ébredj fel, ébredj fel,"
unszollak minden reggel.
Ébresztő az álomban,
unszollak mindig a mosolyban,
s a mesékkel megszentel a nóta,
amikor itt van újra, az álomban,
amikor itt van,
s a mesékkel súgva dobban,
mesékkel a karjaimban,
álmodva a mában,
amikor úgy kívánhat
szép mesét a hatában,
az álomban...
Szeretlek, gyermekem.
... S a gyermekeimnek
hű anyja légy te, szívem!
Szeretlek, kedvesem.
Legyél te mindig mellettem!
Legyél mindig mellettem!
Őszinteséggel,
szeretettel áldva,
a szív iskolájában.
Szeretlek, gyermekem.
Szeretlek, szép szívem.
Engedj el, engedj el!
Mesélek véled
szeretettel a lényegben.
Unszollak a fényben,
hogy engedj el.
Engedj el mindent,
mi lényegtelen!
Mert szálljon a füstöm,
mesélje aranyad, ezüstöd!
S meséljen a mának
új ruhája, valahára!
Mesélje sorsod,
igaz valód.
Esküszöm, hogy így legyen!
Meséljünk a mának szeretetben!
Meséld a lényeget,
s unszoljon a fényem!
Meséld a lényegedet!
Unszoljon a szégyen,
hogy írj velem!
Mesélj a szégyenben!
Te légy itt vélem a kegyelemben!
Mesélek a fényemmel,
s unszoljon az életben a élet!
Szeretlek, gyermekem.
Unszollak én téged
az ősi mesékben,
hogy találj rám a fényben
ismét,
és találjon ránk a fény...
*
Hajlali, hajlalihó, hóha,
meséljen a manóka,
s az igaz disznója a partnak,
mert a part neked dobban.
Unszoljon hát a fényem,
az ősi mesékben,
s meséljen már a létem,
s unszollak a fényben.
Szeretlek, gyermekem.
Az ősi mesékben
nekem ez így legyen!
Szeretlek, szép szívem.
Álmodom a jóról,
az igaz disznóról,
aki mesét mond
a jóról.
Mert álmot látni,
igazán fuvolázni,
igen szép énnekem.
Álmodjál hát a kegyelemben!
Meséljél még,
szép szívem!
Álmodó léted megleled.
Ámen.
Itt a mesét befejezem,
meséljél a szívemben,
s álmod így megleled.
Meséljél még a kegyelemben!
Szép ez a lét,
meséljél még ismét...
szép mesét,
s éljen ez a lét!
Mesélj még!
Mesélj még!
S ébredjen a fény, fel még!
Mert nekem ez oly szép.
Ezerannyi oly szép pillanatban,
az összes mese neked lobban,
neked lobban fel a lángja
az ősiségben valahára.
Szép, meséljen még a hajnal,
a csillagokkal,
s őrizzen fény
mindent, mi szép, s erény!
Szép...,
s mesélj még,
te szép tünemény,
s őrizzen a fény!
Szép, mesélj még,
s ismét itt lesz a fény, -
amikor úgy jó a fény,
találj rám ismét!
S hisz ez a lét!
Meséljen még ismét
a fény szép mesét!
Áradjon a szeretet rátok!
álmodjátok ezt a valóságot!
Szép..., mesél még a fény,
mesél még a rét,
s a mesélő vidék oly szép.
Mesélünk még-és-még...
Egyszer egy az egy,
s veled oly szép a szeretet.
Meséiddel egyre megy
a képzelet.
Áradjon az üzenet rátok,
s meséljen még a szép tulipánod!
Őrizzed a kapcsolatod,
meséimmel felragyog
a képzelet,... nagyon.
Őrizzed már a fényed!
meséinkkel elintézed,
mi végzet,
s mint a képzelet elérhet.
Így unszol a fényed.
S ismét a lényeg itt lesz néked,
csak meséljed a fényed,
és szárnyalásod megáldod.
Szeretlek, szívem.
Angyalok jönnek,
s mesélnek a fénnyel.
Oly szép az üzenet
néked, hidd el!
Mesélek a fénnyel, gyermekeiddel,
őszinteséggel, szeretettel.
Így álmodom a lángot,
hisz a meséimmel jót kívánok:
,,szenteld meg az egész világot!"
Így unszoljon a fényem
az igaz mesékben!
S unszoljon a fényem minden reggel,
az ősiséggel, szeretettel.
Simán itt leszek a létben,
csak ébredj fel, ébredj fel!
Simán itt lesz a nóta,
csak ébredj fel utoljára valóba!
Ébredj fel ismét, szívem, az ősiségben,
s mesélj itt vélem szeretetben!
Ébredj fel!
Ébredj fel!
Mesélj még az unalomban,
s felcsendül a nóta!
Meséljünk szívünkben valóba!
S az igaz disznónak felcsendül a párja,
s meglesz a fénye nem sokára.
Mesélj még!
Mesélj még!
Így szentesül az emlék,
s mesélj még,
mert ez oly szép!
Maradj itt emléknek,
s ismét felcsendül az ének.
Maradj itt ismét, szívem!
Maradj itt emléknek,
s felcsendül a lélek.
Ismét szép a szíved.
Maradj itt emléknek!
S oly szép a lélek.
Mesélünk a szívben
szeretettel.
S hajnalban felcsendül a nóta,
amikor ismét itt lesz a manóka,
a mesékkel újra,
újra és újra,
álmodva, álmodva a jóval.
Kész..., mesél a vidék.
Ámen, gyermekem,
szép szívem.
A mese veled legyen!
S ébressz föl az emlékeiddel
minden népet!
Szeretlek, szép gyermekem.
Esküszöm, hogy így legyen.
TEODÓRA
Áradj rám a szeretetben, Istenem!
Engedem, hogy így legyen!
Mesél a szív ismét, ha eljön az ideje.
Ámen.
ÚR
Ámen. Szíved igaz legyen!
Szeretlek, szép gyermekem.
Esküszöm, hogy így legyen.
Mesélek a szívvel, szeretetben.
Ámen, szép gyermekem.
Szereteted meglegyen bennem!
Szeretlek, szép szívem.
Ámen, gyermekem.
© Jacsó Teodóra
Őrizzétek meg a fényt,
s ne legyen szívetek kemény!
Talán itt van a dicséretben
minden, mi kell a kegyelemnek...
S itt van az ősiségben
minden,
mi van a hullámokban.
Veled vagyunk már a nyugalomban.
Így unszolunk:
járj az igaz úton!
S nézd a tükörben,
mindent, mi van a réten:
a réten
sok pipacsok nyílnak.
Unszollak az igaz dalokkal,
hogy légy a fényben.
Itt van minden, mi lényeg.
Légy a dicséretben!
Szomorú sose legyél te,
mert megszentel a fényed.
Légy a dicsértben!
Így unszol a mának titka.
Szomorú sose
legyen a muzsika!
Ez a muzsika igaz legyen!
Unszollak én a szép kegyelemben,
hogy légy velem,
s légy mellettem.
Te légy velem a kegyelemben,
mesemondó mátka,
s a fájdalmadat
elviszem én valahára.
S légy velem te nem sokára,
unszolva, a fényben járva,
hogy légy velünk a dicséretben.
Megszentelem én az igaz kertedet.
Légy velem,
légy mellettem!
Te légy velem unszolva a mában,
légy velem te nem sokára,
mesékkel megáldva!
Légy velem te a jóban,
megszentellek a melódiával.
Te légy velem nem sokára,
unszolva a jóval!
Ébredj fel!
Ébredj fel!
Így ébred a nappal az igaz reggel.
Halleluja.
Szeretlek, szívem.
Istentől van,
isten áldásával.
Szeretlek, szívem.
Keserűséged
elviszem én néked
minden hajnalon,
szívem.
TEODÓRA
Érdemes veled lenni,
Atyám,
mert unszol a nótám,
hogy találj rám.
Unszol a fényem,
hogy találj rám a fényben,
unszol a dicséretem még-és-még,
hogy találj rám, mint nem rég.
ÚR
Így unszol a fény,
s mesélek még száz mesét,
hogy te velem légy,
s neked él még a fény,
hogy bennem légy,
s mesélj még.
Mesélj még-és-még!
Igaz a hit, s él.
Mesél még az igaz sorsod,
mesemondó manókon
meglovagolod a sorsod.
Mesélj még! Mesélj még!
Az igaz hit él.
Így ébredj fel a fényben,
megszentellek az igaz mesékben.
Így ébredj fel a fényben,
s hidd el, itt lesz neked a fényem.
Mesélj még az ügyben,
s hidd el, itt leszek veled az egységben.
Találj rám, mint nem rég!
Őszintén, mint nem rég.
Talán itt lesz a fényben,
mint nem rég,
a szeretet még.
Mesélj még! Mesélj még!
Talán megszentel a fény,
hogy találj rám még,
s az ősiségben
megszentel a fény.
S veled lesz a fény,
a mesélő vidék,
s így unszollak még,
hogy mesélj még.
Talán itt van a rügyekben
minden, mi él.
Mesélj még!
Mesélj még!
Száz mesében száll a nóta,
az igékhez kapcsolódva,
hogy mesélj még,
mesélj még!
S így unszol a fényem,
hogy találj rám a réten,
a mesélő vidéken,
ahol együtt éltem a fénnyel,
mint nem rég,
amikor meséltél még.
Találjon rád a fény!
És meséljen ismét a fény,
találj rám, mint nem rég,
így őrizd a fényt!
S megszentel ismét a rét,
még-és-még,
találj rám ismét,
s őrizd a fényt,
mert szól a hír:
ébredj fel!
Ébredj fel!
Neked szól az igaz reggel,
így unszolva reggel,
s kelj fel!
A mesemondó mátkának
az álma
meg van áldva
a mesékkel valahára.
Így unszol a hajnalban
a császár új ruhája,
mert a meséknek megvan a sztárja,
ébredj fel már valahára!
Így unszol a hajnal,
s mesélünk minden tavasszal,
s így unszol a mának új ruhája.
Ébredj fel nem sokára,
s itt legyen már a párja
a mának nem sokára!
A mesének párja sosincsen,
ébredj fel az igaz réten!
Ébredj föl minden reggel,
a mesékkel kelj fel,
,,és ébredj fel, ébredj fel,"
unszollak minden reggel.
Ébresztő az álomban,
unszollak mindig a mosolyban,
s a mesékkel megszentel a nóta,
amikor itt van újra, az álomban,
amikor itt van,
s a mesékkel súgva dobban,
mesékkel a karjaimban,
álmodva a mában,
amikor úgy kívánhat
szép mesét a hatában,
az álomban...
Szeretlek, gyermekem.
... S a gyermekeimnek
hű anyja légy te, szívem!
Szeretlek, kedvesem.
Legyél te mindig mellettem!
Legyél mindig mellettem!
Őszinteséggel,
szeretettel áldva,
a szív iskolájában.
Szeretlek, gyermekem.
Szeretlek, szép szívem.
Engedj el, engedj el!
Mesélek véled
szeretettel a lényegben.
Unszollak a fényben,
hogy engedj el.
Engedj el mindent,
mi lényegtelen!
Mert szálljon a füstöm,
mesélje aranyad, ezüstöd!
S meséljen a mának
új ruhája, valahára!
Mesélje sorsod,
igaz valód.
Esküszöm, hogy így legyen!
Meséljünk a mának szeretetben!
Meséld a lényeget,
s unszoljon a fényem!
Meséld a lényegedet!
Unszoljon a szégyen,
hogy írj velem!
Mesélj a szégyenben!
Te légy itt vélem a kegyelemben!
Mesélek a fényemmel,
s unszoljon az életben a élet!
Szeretlek, gyermekem.
Unszollak én téged
az ősi mesékben,
hogy találj rám a fényben
ismét,
és találjon ránk a fény...
*
Hajlali, hajlalihó, hóha,
meséljen a manóka,
s az igaz disznója a partnak,
mert a part neked dobban.
Unszoljon hát a fényem,
az ősi mesékben,
s meséljen már a létem,
s unszollak a fényben.
Szeretlek, gyermekem.
Az ősi mesékben
nekem ez így legyen!
Szeretlek, szép szívem.
Álmodom a jóról,
az igaz disznóról,
aki mesét mond
a jóról.
Mert álmot látni,
igazán fuvolázni,
igen szép énnekem.
Álmodjál hát a kegyelemben!
Meséljél még,
szép szívem!
Álmodó léted megleled.
Ámen.
Itt a mesét befejezem,
meséljél a szívemben,
s álmod így megleled.
Meséljél még a kegyelemben!
Szép ez a lét,
meséljél még ismét...
szép mesét,
s éljen ez a lét!
Mesélj még!
Mesélj még!
S ébredjen a fény, fel még!
Mert nekem ez oly szép.
Ezerannyi oly szép pillanatban,
az összes mese neked lobban,
neked lobban fel a lángja
az ősiségben valahára.
Szép, meséljen még a hajnal,
a csillagokkal,
s őrizzen fény
mindent, mi szép, s erény!
Szép...,
s mesélj még,
te szép tünemény,
s őrizzen a fény!
Szép, mesélj még,
s ismét itt lesz a fény, -
amikor úgy jó a fény,
találj rám ismét!
S hisz ez a lét!
Meséljen még ismét
a fény szép mesét!
Áradjon a szeretet rátok!
álmodjátok ezt a valóságot!
Szép..., mesél még a fény,
mesél még a rét,
s a mesélő vidék oly szép.
Mesélünk még-és-még...
Egyszer egy az egy,
s veled oly szép a szeretet.
Meséiddel egyre megy
a képzelet.
Áradjon az üzenet rátok,
s meséljen még a szép tulipánod!
Őrizzed a kapcsolatod,
meséimmel felragyog
a képzelet,... nagyon.
Őrizzed már a fényed!
meséinkkel elintézed,
mi végzet,
s mint a képzelet elérhet.
Így unszol a fényed.
S ismét a lényeg itt lesz néked,
csak meséljed a fényed,
és szárnyalásod megáldod.
Szeretlek, szívem.
Angyalok jönnek,
s mesélnek a fénnyel.
Oly szép az üzenet
néked, hidd el!
Mesélek a fénnyel, gyermekeiddel,
őszinteséggel, szeretettel.
Így álmodom a lángot,
hisz a meséimmel jót kívánok:
,,szenteld meg az egész világot!"
Így unszoljon a fényem
az igaz mesékben!
S unszoljon a fényem minden reggel,
az ősiséggel, szeretettel.
Simán itt leszek a létben,
csak ébredj fel, ébredj fel!
Simán itt lesz a nóta,
csak ébredj fel utoljára valóba!
Ébredj fel ismét, szívem, az ősiségben,
s mesélj itt vélem szeretetben!
Ébredj fel!
Ébredj fel!
Mesélj még az unalomban,
s felcsendül a nóta!
Meséljünk szívünkben valóba!
S az igaz disznónak felcsendül a párja,
s meglesz a fénye nem sokára.
Mesélj még!
Mesélj még!
Így szentesül az emlék,
s mesélj még,
mert ez oly szép!
Maradj itt emléknek,
s ismét felcsendül az ének.
Maradj itt ismét, szívem!
Maradj itt emléknek,
s felcsendül a lélek.
Ismét szép a szíved.
Maradj itt emléknek!
S oly szép a lélek.
Mesélünk a szívben
szeretettel.
S hajnalban felcsendül a nóta,
amikor ismét itt lesz a manóka,
a mesékkel újra,
újra és újra,
álmodva, álmodva a jóval.
Kész..., mesél a vidék.
Ámen, gyermekem,
szép szívem.
A mese veled legyen!
S ébressz föl az emlékeiddel
minden népet!
Szeretlek, szép gyermekem.
Esküszöm, hogy így legyen.
TEODÓRA
Áradj rám a szeretetben, Istenem!
Engedem, hogy így legyen!
Mesél a szív ismét, ha eljön az ideje.
Ámen.
ÚR
Ámen. Szíved igaz legyen!
Szeretlek, szép gyermekem.
Esküszöm, hogy így legyen.
Mesélek a szívvel, szeretetben.
Ámen, szép gyermekem.
Szereteted meglegyen bennem!
Szeretlek, szép szívem.
Ámen, gyermekem.
© Jacsó Teodóra